2014. dec 19.

Coach up! Amerikai-magyar összefogás a versenyképességért

írta: rckostar
Coach up! Amerikai-magyar összefogás  a versenyképességért

Magyar gazdasági szereplők versenyképességének növelése érdekében pro bono vezetői coaching programot hirdetett a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Magyarországi Irodája. A Coach up! című kezdeményezés célja, hogy az AmCham magyarországi tagjai nemzetközi ICF-akkreditációval rendelkező magyar coachok révén megtapasztalják a leghatékonyabb amerikai vállalatok körében évtizedek óta sikerrel alkalmazott versenyképesség-növelő eszköz, a coaching előnyeit.

Idén kezdődött és 2015-ben is folytatódik az ICF és az AmCham által közösen életre hívott Coach up! program, melyre az ICF az AmCham mintegy 400 hazai tagvállalata köréből fogadja a jelentkezéseket. A hazai gazdasági szereplők versenyképességének növelését ICF akkreditációval rendelkező magyar coachok segítik. A program 2014. április 1-jén indult és 2015. május 31-ével zárul.

icf.png

A programhoz az ICF biztosítja a nemzetközileg elismert szakmai standard szerint akkreditált (ACC, PCC) coach gárdát, akikkel az AmCham tagoknak lehetőségük nyílik együtt dolgozni. Az érdeklődő tagvállalatok több ICF coach közül választhatják ki azt a szakembert, akivel együtt szeretnének működni.

Tudatos vezetés a versenyképesség kulcsa

A coaching Észak-Amerikában és Nyugat-Európában évtizedek óta elterjedt és hatékonyan alkalmazott eszköz szervezetek működésének és a menedzsment hatékonyságának fejlesztésére. A hazai cégek és vállalkozások körében is egyre ismertebb a szolgáltatás, azonban egyelőre sokan csak hallomás szintjén, másodkézből szereznek információt a coaching módszeréről, előnyeiről. Az ICF és az AmCham ezen kíván változtatni a Coach up! programmal, hiszen így olyan cégek is belekóstolhatnak a coachokkal való közös munkába, amelyek eddig a gyakorlatban nem tapasztalhatták meg a módszert.

„Az AmCham legfontosabb célkitűzése Magyarország versenyképességének növelése. Ennek része a cégvezetők tudatos és eredményes munkája, melyet nagyban segíthet a minőségi coaching, ezért is köteleződtünk el a Coach up! program és az ICF mellett. Köszönettel tartozunk az ICF Magyar Tagozatának a színvonalas közös munkáért, és az AmCham Hungary HR bizottságának, hogy a projektet gondozza. Tagjaink számára ez egy kivételes lehetőség, hogy nemzetközileg akkreditált coachokkal dolgozzanak együtt pro bono alapon. Bízunk benne, hogy az AmCham ily módon is hozzá tud járulni a magyar gazdaság fejlődéséhez és a coaching kultúra hazai népszerűsítéséhez.” – emelte ki Lippai-Nagy Írisz, az AmCham ügyvezetője.

Minőségi coaching segíti a hatékonyságot

Idén április óta több tucat AmCham tag - köztük amerikai és nemzetközi nagyvállalatok hazai cégei, magyar tulajdonú KKV-k és non-profit szervezetek is - regisztráltak a Coach up! programra. A coaching folyamatok nagy része már elindult, több már sikeresen le is zárult. A részt vevők leggyakrabban a vezetői jelenlét és bevonódás erősítése, valamint az asszertív kommunikáció, a motivációs készség, a konfliktuskezelés, a delegálás, a csapatmunka, illetve a munka és magánélet egyensúlyának javítását célozva fordultak az ICF coach szakembereihez.

„Az ICF legfrissebb nemzetközi kutatásából tudjuk, hogy a vállalatvezetők mindenekelőtt a javuló termelékenységet és a pozitív munkavállalói légkör erősödését emelik ki a minőségi coaching legfőbb eredményeként. Az ICF Magyar Tagozata fontosnak tartja, hogy minél több hazai szervezet, nagyvállalat és KKV ismerje fel, hogy ez a nyugaton már jelentős hagyományokkal rendelkező szolgáltatás, a coaching rengeteget segíthet a cégek teljesítményének és versenyképességének növelésében. Az ICF küldetése ugyanakkor nemcsak a coaching mind szélesebb körben történő megismertetése, hanem a minőségi coaching kultúra kialakítása és elmélyítése is a magyar piacon. Az ICF több lépcsős, nemzetközi akkreditációs rendszere (ACC, PCC, MCC) a folytonos szakmai fejlődés és a magas minőség garanciája Magyarországon is.” – fogalmazott Kalamár Beáta, az ICF Magyar Tagozatának elnöke.

Szólj hozzá

coach ICF AmCham