2013. máj 18.

Leszakadó régiók diákjait mentorálja a GE

írta: rckostar
Leszakadó régiók diákjait mentorálja a GE

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a napokban a Parlament Delegációs termében egy beszélgetés keretében fogadta a GE Foundation Nyíló Világ Középiskolai Tehetséggondozó Program idei nyerteseit és tanáraikat. 2013 januárjától 114 ózdi, putnoki, kisvárdai és hajdúböszörményi diák egy egyedülálló, kétéves program keretében különleges lehetőséget kap tehetsége továbbfejlesztésére. Az idei nyertesekkel együtt már 600 diák és 70 tanár vett részt a példaértékű programban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium, ezen városok többi középiskoláinak tanulói, valamint Putnok diákjai a GE Hungary szervezésében zajló orientációs nap keretében három témáról beszélgettek a Kövér László házelnökkel: a GE Foundation Nyíló Világ programról, a parlament szerepéről, valamint az elnöki munkáról. Ezt követően a középiskolások a GE Fényforrás üzletágának az európai, közel-keleti és afrikai régióit irányító budapesti központjában ismerkedtek meg a vállalat különböző üzletágainak hazai vezetőivel, mérnökeivel, beszerzőivel, fejlesztőivel, pénzügyi-, HR- és kommunikációs szakembereivel.

Helping-Mentor.jpg

Az egyedülálló középiskolai tehetséggondozó program során, a sikeres írásbeli és szóbeli kiválasztást követően a tanulók egy kétéves, iskolán kívüli üzleti angol nyelvi képzésben vesznek részt, emellett a GE vezetői és munkatársai betekintést adnak a diákoknak a nemzetközi munka világába. A tehetséggondozást lehetővé tevő, 12 év alatt összesen 1,38 millió dollár összértékű anyagi támogatás mellett a GE vezetői eddig több mint négyezer óra önkéntes munkával járultak hozzá a program sikeréhez. A GE a gyárlátogatások, konferenciák, csoportos mentorálások, gyakorlati programok és tréningek mellett a Junior Achievement Magyarországgal együttműködve - amelyet szintén támogat a GE Foundation - további üzleti programokat is szervez a diákoknak.

„Hátrányos helyzetből indulni nem könnyű, a hátrányt előnnyé változtatni pedig egyedül szinte lehetetlen. Vannak azonban jó példák. Ilyen az oktatás, az üzleti-, a civil szféra és az önkormányzatok összefogása révén létrejött, és Kelet-Magyarországon 12 éve sikeresen működő innovatív GE Foundation Nyíló Világ Tehetséggondozó Program, amelyet, Magyarország stratégiai befektetője és partnere, a GE Hungary kezdeményezett, támogat és a cég globális alapítványa, a GE Foundation finanszíroz. A Program működik amit a végzett diákok karrierje bizonyít” – emelte ki a parlamenti találkozón Szabó Eszter, a GE regionális kommunikációs vezetője.

Tuza Ottó, az ózdi József Attila Gimnázium igazgatója hozzátette: „Régiónk felzárkóztatásához várakozás helyett cselekvésre és a versenyképességet ugrásszerűen növelni képes partnerekre van szükség. Az oktatásba kell befektetni és azokba a fiatalokba, akik az ország hátrányos helyzetű térségében élnek, és akik, ha esélyt kapnak, egy jól struktúrált program segítségével, a hátrányt előnyre képesek változtatni. Tudásukkal, kapcsolatrendszerükkel fejleszthetik azt a térséget, ahonnan elindultak. Ezért lehet méltán büszke a 12 éve működő GE Foundation Nyíló Világ Programra a világcég és Észak-Kelet Magyarország is.”

 

Szólj hozzá

parlament diák tehetséggondozás hátrányos helyzet mentor házelnök Kövér László GE